Szerszám-kisokos: Kerékpározni indulok, mit vigyek magammal?

Sokszor hasznos lehet, ha előre felkészülünk kerékpáros túráinkra, még ha csak egy kisebb, félnapos tekerésről van is szó. Defekt, láncszakadás, pedáltörés és még sorolhatnánk mennyi nem várt esemény szakíthatja félbe bicajozásunkat, ami miatt aztán az egész csapatnak állnia kell.

A leggyakrabban előforduló műszaki probléma a defekt. Erről egy korábbi cikkünkben hosszabban is írtunk, így itt most nem részleteznénk alaposabban. Mindössze annyit emelnénk ki, hogy nem baj, ha van nálunk pót belsőgumi, illetve a gumicseréhez szükséges eszközök.

Kell egyáltalán szerszámokkal készülnünk?

A mi javaslatunk egy határozott igen, hiszen jobb felkészülten szembe találnunk magunkat egy problémával, mint helyben improvizálni. Ha nem is vagyunk jártasak a kerékpárszerelésben, akkor is hasznos, ha van nálunk egy-két szerszám, hiszen – főleg a kerékpárutakon – mindig találni egy-két kedves és segítőkész embert, aki szívesen rendelkezésünkre áll egy gyors orvoslás erejéig. Nem egyszer álltunk meg mi is ismeretleneknél egy kilazult hajtókar, leesett lánc vagy más kisebb probléma miatt. Biztosan rajtunk kívül is sokan kerekeznek a tó körül, akik tudnak és szeretnek is segíteni másoknak.

Ha mégis elvetjük a szerszámok cipelésének ötletét, akkor erősen ajánlott – főleg a szezon első tekerése előtt – átnézetni a kerékpárt egy hozzáértővel. Ez lehet akár egy szerviz, egy kerékpárszerelésben jártas ismerős is, a lényeg, hogy tudja, hova kell nyúlni, melyek a bicajok átnézendő pontjai.

Melyek a legfontosabb szerszámok?

Ahány kerékpárgyártó és kerékpártípus, annyi konstrukcióról beszélhetünk. Így sajnos nincs egy egységes „kerékpáros pakk”, amivel minden probléma kezelhető lenne, de összeszedtünk néhány, általunk fontosnak vélt szerszámot:

Szigetelőszalag és gyorskötöző
Elsőre talán picit vicces lehet, hiszen ez a két eszköz nem való a klasszikus értelemben vett javítókészlethez, de tapasztalataink alapján egy-egy gyorsan megoldandó feladathoz (pl. letört sárvédő) kiválóan alkalmasak lehetnek, még ha csak átmeneti megoldásként is.

Imbuszkulcs-szett
Néhány száz forintért beszerezhető a szaküzletekben, de gyakran diszkontáruházakban is láthatunk a polcon. Többnyire nyeregcső magasságának állításához szükséges (ha a túra közben derül ki, hogy a gyerek nagyobbat nőtt télen, mint elsőre gondoltuk), fékek vagy váltó beállításához, esetleg kormányok emeléséhez használható eszköz.

Csavarkulcs
Ebből egy teljes szettet felesleges cipelni. Leggyakrabban a 10-es, 13-as és 15-ös méretekre van szükségünk szerelés közben, de érdemes a saját kerékpárunkat felmérni, hogy biztosan a jó méretek kerüljenek be a táskába.

Ha még van szabad hely a kerékpáros táskában:

Pedál
Főleg műanyag pedálok esetében állhat fenn a veszélye annak, hogy eltörik a túra során. Maga az anyag is elfáradhat, de egy rossz letámasztást követő felborulás során is eltörhet. A pedál cseréje nagyon egyszerű, viszont ne felejtsünk el berakni hozzá pedálkulcsot vagy 15-ös csavarkulcsot.

Külső gumi
Táskába nem igazán fér el, de ha van autós kísérőnk, akkor nem baj, ha ez is bekerül a csomagtartóba. Ha a külső is sérül – és így kilóg a belső gumi –, akkor hiába minden belsőcsere, az első élesebb kavicsra gurulás máris újabb defektet eredményezhet.

Egészségügyi láda
Ez nem a kerékpár javítását szolgálja ugyan, de ha baleset történik, akkor jó, ha van nálunk néhány eszköz, amivel el tudjuk látni a sérültet. Ha kocsival indulunk a kerékpáros túrára, akkor elég csak onnan átdobni a táskánkba.

A cikk megírásában közel 10 év kerékpárkölcsönzői tapasztalat segített minket.