Sarvajcz Körösztje

Sarvajcz körösztjeDinnyés határában, a Velencei-tó nádasainak partján áll ez a kereszt, ott, ahol Sarvajcz Lajost, a kiváló “tóbírót” (pákász, vadász, csónakos) egy szörnyű vadászbaleset után holtan hozták partra 1928 decemberének viharos éjszakáján. A szomorú történetet neves vadászírónk, Széchenyi Zsigmond beszéli el “Ünnepnapok” című könyvében.

“…A követ – ki egyébként nyugodt, megfontolt vadász hírében állott -a közeledő viharfelhők láttára, a ladik ülőpadkájára állt, hogy onnét, a kilátást akadályozó nád felett, jobban tájékozódhasson. Váratlan széllökés billentette meg a ladikot, melyből a követ, egyensúlyát vesztve, puskástól kifordult. Elég mély ott a tó vize, két méteren felüli. Sarvajc Lajos, hogy kisegít-se a pórul járt követet, annak felnyújtott puskacsövét találta elkapni, annál fogva húzta. Eközben a puska, melynek tusába a vízbe esett ember fogódzkodott, elsült, s a lövés a szerencsétlen ladikos combját találta.
A megrémült követ, mihelyt sikerült ladikba kapaszkodnia, menten a sebesült bekötözéséhez látott. Zsebkendővel, valamint saját magáról leszaggatott, hamarjában széthasított fehérneműfoszlányokkal. A seb, habár eleinte erősen vérzett, nem mutatkozott veszélyesnek. A kötés is szorosnak tetszett és látszólag hamarosan elállította a vérzést. Bár az igen hiányos világítás, a kitörőben lévő vihar, az ide-oda ingó ladik, ráadásul még a szörnyű izgalom, rendkívül megnehezítette az erek alapos lekötését.
Életveszélynek eleinte nyoma se látszott. A sebesült sem panaszkodott, sőt nyugodtan magyarázta a csáklyafa használatának módját, hiszen immár a követen múlott, sikerül-e partot érniök.
De akinek kezében sosem volt csáklyafa, az még fényes nappal, nyílt vízen sem sokra megy vele. Nemhogy viharban, sötétben, nádban kanyargó szűk csapáson. Ketté is tört hamarosan, tehetetlenné bénítva a ladikban levőket.
Kétségbeejtő helyzetében, minden tőle telhetőt megpróbált a nyomorult követ. Kötözte a sebet, lövöldözött, rekedtre ordítozta magát. De a vihar minden jeladását elfojtotta. Ilyen állapotban találtak rá apámék vagy harmadfélórával később.
Ezenközben Lajos, kinek sebe nyilván mégsem lehetett helyesen bekötve, elvérzett…”
Részlet Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című művéből

Térkép

Várpark – Dinnyés

Várpark “…A célom az volt, hogy középkori magyar várakat mutassak be, egyedülálló módon. Az egyediségük abban rejlik, hogy az épületek eredeti anyagukból készültek, fából és kőből, a legvalósághűbb megjelenés érdekében. 35 vár készült el, eredeti tájolással. A várakat egy sétány övezi, mely Nagy-Magyarország formáját ölti magára, így a várak eredeti helyükön körbejárhatók. A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. A dinnyési Hagyományőrző Központtól néhány lépésnyire, saját udvaromon építettem fel a kuriózumnak szánt látványosságot. A makettek minden korosztály számára élményt jelenthetnek, a tárlatvezetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére.”
Alekszi Zoltán, a Várpark megalkotója

Térkép

Dinnyési-fertő Természetvédelmi Terület

FertőA Velencei-tó és az 1800-as évek végéig létező Nádas-tó között csak egy pár méter magas, keskeny homokturzás húzódott Dinnyésnél. E természetes gáton átfolyó víz tartotta életben a Seregélyesig lenyúló mocsár igen gazdag állatvilágát. A mocsár mélyebb fekvésű, vízzel borított részeit apró homokdombok, kis homokhátak, félszigetek tagolták, ahol a pásztorok pihentették a jószágot. Az itt élő növény- és állatvilág fenntartása szempontjából ma is döntő tényező a legeltetés. A nyílt vizekkel tarkított nádfoltok a korábbinál is több madárfajt vonzottak ide. Hasonló madárparadicsom alakult ki, mint hajdanán, amikor még a mocsarat több száz gulya járta. 1966-ban itt hozták létre a Dinnyési-fertő Természetvédelmi Területet, mely ma a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozó természetvédelmi terület.

A Balaton felé vezető vasútvonal és a 7-es országút elkészülte előtt a Velencei-tó nádasai délnyugati irányban Dinnyés községig húzódtak. A vizes, nádas terület a Dinnyés-Kajtor csatorna (amely a Velencei-tó vízfeleslegét hivatott levezetni) két oldalán 1966 óta védett. A Velencei-tavon megnövekedett idegenforgalmi terhelés miatt az onnan kiszoruló védett madaraknak nyújt biztonságos, zavartalan élőhelyet. A gém-félék kedvenc táplálkozó és költőhelye a Fertő. Október végén, november elején húszezer, vagy még több vetési lúd érkezik alkonytájban, hogy a Fertő biztonságot nyújtó vizén töltse az éjszakát.

A Dinnyési Fertő ideális helyszíne a vízi madárvilág megfigyelésének. Szakvezetés mellett, egy madármegfigyelő-torony segítségével kitűnően bemutatható a terület, mely különösen madárvonulások idején látványos.

Alapadatok:

  • Védetté-nyilvánítás-éve: 1966
  • A védett terület kiterjedése: 529 hektár. A teljes terület fokozottan védett.
  • A “Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe” bejegyzett védett terület (ún. Ramsari terület).

A Dinnyési-fertő védett értékei csak szakvezetéssel látogathatók, előzetes bejelentkezést követően.

Honlap